2008-ban 370 millió nemzetközi látogatóval Európa a globális számadat 40%-át meghaladó idegenforgalmat bonyolított: ezt a pozíciót meg kellene őrizni. A gyorsan változó világgazdaság azonban a turisztikai ágazatban is érezteti hatását, jelentős változásokat okozva az utazási szokások terén és azokon a piacokon, ahonnan turisták érkezésére számítanak. A Bizottság dokumentuma felhívja a figyelmet bizonyos problémákra, mint például a szezonális ingadozások és az népesség elöregedése emellett pedig olyan szakpolitikai stratégiát körvonalaz, amely az európai gazdaság e fontos ágazatának támogatását célozza, és versenyképességét, fenntartható és minőségen alapuló fejlődését elősegítő, valamint Európa kiemelkedő turisztikai célpontként való ismertségét javító kezdeményezéseket javasol.
Ahhoz, hogy Európa a világ első számú turisztikai célpontja maradjon, a Bizottság közleménye 21 intézkedést javasol.
Az intézkedések teljes listája itt található: MEMO/10/289
A teljes közlemény az alábbi linken olvasható:

Forrás: Európai Bizottság



