Idén is az ország legnagyobb keresztény/ökumenikus zenei fesztiváljának ad otthont Apostag: a Ladik Fesztivált július 30. és augusztus 1. között rendezik az apostagi Ákos-kertben.
Új kapcsolat, közös élmény
A Ladik Ifjúsági Egyesület idei programkínálatáról és a fesztivál előkészületeiről Ács Tibor főszervező: "az idén tizenötödszörre rendezett programsorozat jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt esztendőkben – de úgy, hogy sikerült megőriznie alapértékeit" A Ladik országos keresztény könnyűzenei fesztivál, nevéhez hűen elsősorban a keresztény könnyűzene adta lehetőségeket használja fel arra, hogy a hasonló érdeklődésű fiatalok között új kapcsolatokat teremtsen, miközben egy közös élmény részesei lesznek. A fesztivál programjainak gerincét a zene alkotja. Fellépőink gyakorlatilag műfaji megkötés nélkül jönnek el hozzánk; műfaji tekintetben a péntek lesz a legszínesebb. A rap, funky-blues, jazz, jazz-blues, pop-punk, rock stílusban játszanak fellépőink a megnyitót követően - szombaton délután a komolyzene is szerepet kap, majd ismét a populárisabb stílusok kapnak helyet az Ákos-kertben lévő nagyszínpadon.
Az idei évben vendégük lesz Varga Miklós, aki "kakukktojásnak" mondható egy keresztény könnyűzenei fesztiválon, de ha az itteni koncertjét és a vele való beszélgetést megnézik a helyszínen, akkor mindenki könnyen megértheti a meghívás motivációit – a népszerű dalok mellett ugyanis a koncert közben lesz egy beszélgetés az előadóval; egyfajta tanúságtétel a hitéről. (Ez egyben annak a kezdeményezésnek a része, amelynek kapcsán már fellépett a korábbi fesztiválok alkalmával Sasvári Sándor és Vikidál Gyula.)
Nem csak a zene!
A koncertek végeztével mindkét nap a Szalézi Ifjúsági Mozgalom által szervezett oratórium veszi kezdetét, amelynek lényege, hogy a Szalézi rend szerzetesei és a mozgalom fiataljai együtt játszanak és versenyeznek a fesztiválozókkal. Ez az oratórium olyan kapcsolatfelvételre ad lehetőséget, amely az esetek többségében nem lenne lehetséges. A csocsó, ping-pong, a különböző társas- és ügyességi játékok odacsalják a résztvevőket és azokat a fiatalokat is, akik nem vallásokat. A játékok által nagyon jó kapcsolatfelvételt készít elő. Annak ellenére, hogy a játék az alapja az oratóriumnak, mégis komoly témákat érintenek meg a beszélgetések során, ennek is köszönhető, hogy valóban értékadó programmá válik a Ladik fesztiválon már lassan egy évtizede. Továbbá arra is lehetőségük van az oratóriumba betérőknek, hogy az indiai, koreai vagy valamelyik afrikai országból érkezett szerzetesekkel beszélgessenek, így is elősegítve más országok és kultúrák megismerését.

Közösségi élmények Az oratóriummal egy időben pénteken este a Táncházat tartamnak a Jászok zenekarral. A magyar népzene és néptánc kerül ekkor reflektorfénybe. Így a hagyományőrzéshez, a folklórhoz kapcsolódó értékeket ismerhetik meg a betérők, hiszen a táncház folyamán a Jászok táncosai táncoktatást is tartanak a táncház résztvevőinek, valamint egy-egy rövid ismertetőt is elmondanak a táncokról, a hozzájuk köthető tájegységekről és azok hagyományairól. (A teljes és részletes programot mellékletünk tartalmazza!)
A szegénység évében – felelős gondolkodással
Az értékadást nagyon fontosnak tartják – ezért is gondolták úgy, hogy a kiegészítő programoknál csatlakoznak az EU által 2010-re meghirdetett szegénység európai évéhez.
Ezért megkérték azokat, akik igazán tudják, hogy mi a szegénység, és nemcsak beszélnek róla, hanem cselekedeteik teljes egészében a rászorulók segítésére irányulnak, hogy legyenek vendégei a Ladiknak – a program során a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai tartanak előadást arról, hogyan látják ők a szegénységet, és mi az amit tehet ellene a hétköznap embere, és mi az, amit ők tesznek a szegénység ellen.
Ács Tibor arra is kitért, hogy szeretnék erősíteni a felelős gondolkodást, és példát mutatni a fesztiválra érkező fiataloknak:
Bogrács-parti - elmaradhatatlan! – Szeretnénk hozzájárulni a mozgáskorlátozottak, testi fogyatékkal élők felé irányuló negatív érzéseket csökkentéséhez, a tolerancia és a velük való kommunikáció javításához. A Református Misszió Központ segítségét kértük ennek elérése érdekében. A fesztiválon terveink szerint különféle akadálypályák lesznek kialakítva, amelyeknél alkalom adódik majd arra, hogy saját bőrükön tapasztalják az egészséges fiatalok, hogy milyen vakon közlekedni és átkelni egy forgalmas úton vagy csak tapogatással megtalálni tárgyakat, tolókocsival végigmenni egy kijelölt úton, tükörjátékot játszani egy siketnémával.
A Missziói Központ programjába ékelődik majd be a fesztivál gasztronómiai programja, a Bogrács-parti, amely tulajdonképpen nem más, mint egy hatalmas közös ebéd a fesztiválra kilátogatókkal és fesztivál vendégeivel. A helyi bográcsfőzök nagyjai szokták elkészíteni a helyszínen az ízletes fogásokat – a babgulyástól a marha pörköltön keresztül egészen a harcsapaprikásig.
A fent említett programok mellett sok szórakoztató programra lesz lehetőségük. Ilyen például a vízifoci, az íjászat vagy például a Szalézi fiatalok által vezetett kézművesképzés.
A főszervező praktikus információkkal is szolgált a fesztiválozóknak: szállásra sátorban, illetve az apostagi iskola tornatermében lesz lehetőség, a tisztálkodás ott szintén megoldható. Ráadásul a részvétel és a szállás ingyenes – a programokra mindenkit szeretettel várnak és látnak!
Forrás: www.dunaujvaros.com



